Pénzt keresni, diákmunkával

By | szeptember 12, 2017

Akár középiskolás, akár főiskolás vagy egyetemista vagy, biztos örülnél neki, ha nem mindig a szülőktől kellene függened anyagilag. Hogy nagyobb legyen a havi költőpénz, érdemes kipróbálni a diákmunkát. Komplett baráti körök szoktak elmenni együtt dolgozni, mert mint mondják, jó buli a diákmeló, ráadásul szép pénzt lehet keresni vele. Egy-egy felnőtt dolgozó, alkalmazott szinte megirigyelné azokat a béreket, amelyeket a diákszövetkezeteken keresztül a cégek fizetnek a diákmunkásoknak, ráadásul, aki rendesen, jól teszi a dolgát, annak még egy-két extra is járhat. A fiatalok körében népszerű a mozi diákmunka, a hostess diákmunka és persze az örök elmaradhatatlan meki diákmunka, míg sokan diákmunkásként kerülnek be szakmai gyakorlatot adó helyre, vagy akár későbbi munkahelyükre.

Hogyan keressek diákmunkát?

A diákoknak manapság szinte csak ki kell nyújtaniuk a karjukat a diák állásokért, hiszen a cégek szívesen foglalkoztatnak diák munkásokat. A diákoknak pedig azért éri meg a lehetőség, mert rugalmasan, hétről hétre kell elvállalniuk a diákmelót, jól kereshetnek vele, és még a későbbi kapcsolatépítés szempontjából is jól jöhet a diák állás. Az iskolaszövetkezetek közül évente több mint húszezer diák a Fürge Diákot választja, mert ebben a diákmunka szövetkezetben a tanulók valóban érzik a törődést, tudják, hogy az ott dolgozók tényleg mindent megtesznek azért, hogy diákmunkát találjanak nekik.

Rate this post